Magister A bábuk a jégen vannak, szervezetük nem bírja a mi klímánkat, mert ezek rab testek és lelkek.

Preparált emberek. Bábuk, akik élnek, szépek és szörnyűek.

Van, kiben három szív ver, a másik csak érzék, ideg.

Részei ők a gépnek, és mégsem gépek.

Kés szabta testük, megtörte lelküket,

gyógyszer és hipnózis, bűnös élvezet.



Van, ki a múltba réved, a másik mindig felejt,

részei ők a műnek, a bábuemberek.

Létük puszta játék, a fájdalmuk szerep,

drótok, kódok, fények vezérlik léptüket.

Mindért engem illet, a dicsőség s a gyűlölet,

hisz én adtam mindnek a formát, s a lényeget.

Én tettem rabbá őket, s torz lényük foglyul ejt,

részek ők a műben és részek belőlem.

És most hozzátok Mimát.

Nézd sátán felség, íme itt van ő,

a szép, a rossz, a vágyott, végzetünk a nő.

Láng gyúl fel bennem ha nézem, egy szentet kéjenccé tesz,

kétezer év kellett hozzá, de most kész s tökéletes.

Salome igéző teste és Duse tehetsége,

Johanna szenvedélye, és Lillit éneke.

Dívák és szajhák, költök s zenészek,

Attilák s Borgiák vére kering ereiben.

Szívéhez még egy szívet, s dupla idegrendszert,

kapott ő és így lett élő műremek.

Adjutáns Őfelségén úrrá lett az ámulat,

bámulta a bámulatos bábukat.

Magister Felség, és ő?

Adjutáns Őfelsége úgy találja megnyerő,

szemre is feltűnő a kis bábunő.

De őfelsége kíváncsi a nevére,

s hogy néhány perces bemutatót megér-e?

Magister Én Mimának hívom, latinul komédiásnőt jelent.

Felség, óhajtod látni, hogy mit tud?

Adjutáns Őfelsége kívánja.